
Pályázatmenedzsment 3.0
A bonyolult támogatási rendszerekben egyre nehezebbé válik a tájékozódás. Tanácsadóink hidat képeznek a pályázók és a közreműködő szervezetek között: segítenek a pályázatok útvesztőjében megtalálni a leginkább megfelelő konstrukciókat és támogatást nyújtanak a pályázatok összeállításában.
Pozitív bírálat esetén a sikeres megvalósításhoz szükséges adminisztratív projektmenedzsmenthez kötődő feladatok ellátásában is számíthat szakembereinkre. Pályázatmenedzsmenttel foglalkozó csapatunk 7+ olyan kollégából áll, akik többéves, széles körű szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Cégünk szerteágazó tevékenységének köszönhetően, témaspecifikus projektek esetében az adott szakterületen kompetens szakértő kollégáink bevonásával segítjük ügyfeleinket a sikeres pályázathoz szükséges szakmai dokumentációk elkészítésében. Végigkísérjük a projekt teljes életciklusát az ötlet megszületésétől a záró fenntartási jelentés elfogadásáig. Kiterjedt szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkezünk.
Hazai és európai uniós forrásokból finanszírozott, visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatási konstrukciók átfogó ismeretével rendelkezünk, és elsősorban informatika, kutatás-fejlesztés és telekommunikációs infrastruktúra fejlesztés területéhez kapcsolódó támogatási konstrukciókban kimagasló jártasság jellemző ránk.
SZOLGÁLTATÁSOK
- Pályázatfigyelés: feltérképezzük az aktuális és releváns hazai és nemzetközi támogatási lehetőségeket
- Pályázatírás, pályázati tanácsadás: a projektötlet alapján összeállítjuk a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat (megvalósíthatósági tanulmány, ütemezés, költségvetés, pályázati adatlap), és teljeskörűen menedzseljük a folyamatot a pályázat benyújtásától kezdve a hiánypótlási eljárásokon keresztül a bírálatig. Ügyfeleink igényei szerint javaslatot teszünk a szakmai tartalomra, a költségek szerkezetére, valamint a forráslehívás ütemezésére vonatkozóan.
- Adminisztratív projektmenedzsment: Pozitív támogatói döntést követően közreműködünk a támogatási szerződés megkötésében, a projektmegvalósítás során segítséget nyújtunk a források minél gyorsabb lehívásában és a támogatási szerződésekből fakadó kötelezettségek teljesítésében. Felügyeljük és támogatjuk a közreműködő szervezetekkel folytatott kommunikációt, továbbá segítjük a helyszíni ellenőrzések gördülékeny lebonyolítását.
Pályázati szolgáltatásaink olyan szervezeteknek szólnak, amelyek nem rendelkeznek külön pályázatkészítő, illetve pályázatfigyelő apparátussal, tapasztalattal, így önállóan nem tudnak elegendő erőforrást és kompetenciát biztosítani a szóba jöhető pályázatok felkutatására, megírására, a párhuzamosan futó projektek menedzselésére és az adminisztratív, kötelező teendők ellátására.
REFERENCIÁK – ágazati szinten
- Szélessávú hálózati fejlesztések (pl. GINOP-3.4.1. NFM-KMR)
- Kutatás-fejlesztési projektek (pl. KFI-16, VEKOP-2.1.7., GINOP-2.1.7, GINOP-2.1.2)
- Felhő alapú szolgáltatások (pl. GINOP-3.2.4.)
- Vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszerek (pl. GINOP-3.2.2.)
- Ipar 4.0 megoldások, digitalizáció (pl. GINOP-3.2.6)
- Versenyképesség-növelés, kapacitásbővítés (pl. GINOP-1.2.1, GINOP-1.2.7, GINOP-1.2.8, HIPA-VNT)
- Rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése (pl. GINOP-5.3.2)
Aktuális

ESG: A fenntartható jövő felé vezető úton
2023. 11. 21.
A klímaváltozás ma már messze túlnőtt a helyi vagy regionális problémákon, és globális szinten kiemelkedő fenyegetést jelent mind a környezetre, mind az emberi társadalomra nézve. Az éghajlatváltozás következményei felhívják a figyelmet arra, hogy a hagyományos gazdasági modellek milyen mértékben károsíthatják
tovább >
Innováció és hatékonyság – RPA a porondon 2.
2023. 10. 24.
A Robotic Process Automation (RPA) technológia forradalmasítja az üzleti folyamatokat és munkamódszereket. Kétrészes cikksorozatunk első részében bemutattuk az RPA technológiát, valamint annak szerteágazó előnyeit, alkalmazhatóságának lehetséges követelményeit. Az innovatív technológia alkalmazásával egyre több területen tapasztalhatjuk meg az emberi beavatkozás csökkenését
tovább >
Innováció és hatékonyság – RPA a porondon 1.
2023. 10. 13.
Az RPA (Robotic Process Automation – folyamatautomatizáció) egy olyan forradalmi technológia, amely alapjaiban alakítja át az irodai folyamatokat: szoftverrobotok segítségével automatizálja és optimalizálja a különböző üzleti feladatokat, minimalizálva az emberi beavatkozás szükségességét. Vegyük csak szemügyre kicsit jobban a részleteket, ismerjük
tovább >