Bár az Internet of Things (IoT) napjaink egyik legtöbbet emlegetett kifejezése, sokan még mindig nem tudják pontosan, mit is takar valójában. Ez a felnőtt magyar netezőkre is igaz: egy részük a kifejezést ugyan ismeri, de a jelentését már nem; másik részük pedig a konkrét megoldásokkal tisztában van, de még nem tudja ezeket a fogalomhoz kötni. Mindazonáltal a netezők nyitottak az IoT lehetőségekre, és bár egyelőre nagyon kevesen használnak ilyen eszközöket, 94% szívesen kipróbálná ezeket, 37% pedig tervezi is a következő öt éven belül ilyen készülék vásárlását – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely az Internet of Things lehetőségeivel foglalkozik. Na de mi is az az Internet of Things? Az ’Internet of Things’, vagy rövidítve ’IoT’ magyarul a ’dolgok (tárgyak) internete’, mellyel a mindennapjainkban használt eszközök (például háztartási gépek, autók, mérőórák, pénztárgépek, stb.), az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással akár önállóan is kommunikálni. Ennek a kommunikációnak a motorja az ún. M2M (machine-to-machine) technológia, ami olyan adatáramlást jelent, mely emberi közreműködés nélkül, gépek között zajlik. A kommunikáció minden olyan gép között létrejöhet, amely a megfelelő technológiával (érzékelőkkel, chipekkel) van ellátva ahhoz, hogy bekapcsolható legyen a rendszerbe. Az eNET 2015 júliusában végzett online kutatása során a felnőtt magyar internetezők 78%-a állította, hogy nem találkozott még az Internet of Things kifejezéssel. Miután azonban megismerték a fogalom tartalmát, már közülük is 34% válaszolta azt, hogy hallott róla. Ebből is látszik, hogy sokaknak már van valami képük az IoT által nyújtott lehetőségekről, ám ez a kép még elég homályos. Mindez persze nem is csoda, hiszen az új technológiák gyakran észrevétlenül szivárognak be az életünkbe: használjuk ugyan őket, de azzal már nem vagyunk tisztában, hogy pontosan miket is használunk, hogyan is működnek. És mit szólnak az IoT-hez a netezők? A felnőtt netezők többsége nyitott az IoT megoldásokra: 28% bármelyiket kipróbálná, 66% pedig ugyan nem mindet, de egy részüket biztosan. 37% tervezi is, hogy a következő öt év során valamilyen IoT eszközzel látja majd el háztartását. Bár a válaszadók többsége úgy véli, hogy ezek a megoldások kényelmesebbé teszik az életet (70%) és hasznosak (65%), attól tartanak, hogy az átlagemberek többségének nincs elég pénze ahhoz, hogy ilyen kütyüket tudjon vásárolni otthonába (77%). A kedvenc IoT megoldások Az IoT megoldások közül az intelligens otthoni riasztó a leginkább rokonszenves a netezőknek, melyet 4,5-re értékeltek egy ötfokú skálán. Ez az eszköz távollétünkben figyeli otthonunkat, és ha bármilyen nem szokványos, meglepő dolgot észlel, akkor értesítést küld róla nekünk, így mindig tudhatjuk, mi folyik a lakásunkban, amikor épp nem vagyunk otthon. Ezt az eszközt a felnőtt netezők 68%-a szívesen kipróbálná, 18% pedig meg is vásárolná. A második és a harmadik helyezett egyaránt az autózáshoz kapcsolódik: az intelligens parkolórendszer, mely az autós számára szabad parkolóhelyet keres; illetve az okosautó, mely érzékeli a környező járművek, járókelők és tárgyak pontos helyzetét, sebességérzékelői elősegítik a balesetek elkerülését, és még a várható forgalomról, dugókról is tájékoztat minket. A top5-be még az okosmérés, illetve az okosotthon fért be az internetezőknél. Az okosmérő valós idejű információt nyújt például a gáz és elektromos áram felhasználási adatainkról valamint annak költségeiről, amiket a szolgáltató is megkap, így nem kell külön leolvasnia a mérőket. Az okosotthon segítségével pedig a háztartási eszközöket és berendezéseket távolról, okostelefonnal irányíthatjuk (így szabályozhatjuk a fűtést vagy a hűtést, lehúzhatjuk a redőnyöket, vagy felkapcsolhatjuk a világítást stb.). A fenti megoldások közül az okosotthont, az intelligens parkolórendszert és az okosmérést a netezők 1%-a használja már most is, viszont több mint 60% szívesen kipróbálná ezeket, minden tizedik válaszadó pedig meg is vásárolná őket, ha megtehetné. IoT a boltban, a gyárban… sőt még a tehenekben is! Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. friss kutatása arra is kitért, hogy a válaszadók milyen üzleti IoT megoldásokról hallottak már, illetve van-e olyan, amit már most is használnak munkahelyükön, vállalkozásukban. Ezek közül a legismertebb az online kassza, mely lehetővé teszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszere és a pénztárgépek közötti adatkommunikációt. Erről a válaszadók kétharmada hallott már, és 7% használta is munkája során. A flottakövetőről, mely figyelemmel kíséri a mobil eszközökkel ellátott gépjárműveket vagy munkatársakat, 55% hallott már, használati aránya pedig 4%. Számtalan olyan izgalmas üzleti lehetőség van még azonban, mely a netezők körében egyelőre kevésbé ismert, így használati aránya is elenyésző. Ilyen például a mezőgazdaság területén használható szenzor a szarvasmarhák gyomrában, mely az állatok állapotáról szolgáltat információt a gazdák és az állatorvosok számára, elősegítve ezzel a tejhozam mennyiségének és minőségének szabályozását. Az ipari IoT megoldásokkal akár egy egész gyártósor üzemeltethető távolról is, melynek a legkisebb alkatrészei is jelzik, ha bármilyen eltérés történt, ezáltal a váratlan leállások száma csökkenthető, illetve a karbantartás is előre tervezhetővé válik. A kereskedelemben pedig a speciális jeladók hozhatnak változást, melyek az üzleteknek segítenek felhívni vásárlóik figyelmét akciókra, árleszállításokra, adott termékekre, de azt is jelzik, hogy egy üzlethelyiség mely területei a legkevésbé vagy a leginkább látogatottak. Hazánkban még csak most kezdődik az Internet of Things Bár a netezők 94%-a nyitott az IoT megoldásokra, hazánkban jelenleg még nagyon kevesen használják őket, dinamikus terjedésük a jövőben várható. A hálózatba kapcsolt, egymással kommunikáló intelligens eszközök feltehetően nem csak a mindennapjainkat teszik majd kényelmesebbé, hanem az üzleti világot is átalakítják. Mindehhez persze a felhasználók nyitottságán túl arra is szükség van, hogy az üzleti élet szereplői is érdekeltnek tartsák magukat ezekben a fejlesztésekben, s egyre több és egyre költséghatékonyabb lehetőséggel álljanak elő, ezáltal népszerűsítve a jövő internetes technológiáját. eNET – Telekom
How are we doing with digital competences?
Even though most adult Hungarian Internet users go online and use web-based technologies for more and more activities, there is still room for development when it comes to digital competences. This is especially true for smart devices, as the opportunities they provide are not fully exploited. However, Internet users are ready for progress: 70% of those who were asked, consider it important to continuously develop their digital literacy, according to the latest research “Report on the Internet Economy”, conducted by eNET – Telekom focusing on digital competences. Digital literacy: no reason for shame In an online questionnaire conducted by eNET in June 2015, adult Hungarian Internet users were to choose from six-six key activities. The respondents were asked to mark those activities that they have already performed either on desktop/laptop, on tablet/smartphone, and online regardless of the type of device. One or two marked activities indicated low digital literacy, three or four showed medium competences, and five or six were indicative of a high level of digital literacy. The more activity a person marked, the more competent the person is claimed to be. The results showed that 20% of adult Internet users have low, 43% medium, and 37% high digital competences in the field of Internet usage. More and more Internet users go online not only to send e-mails and gather information, but also to make phone calls, share files, or even to create web pages. Still, the usage of smartphones and tablets are not fully exploited, less functions are used on those devices as opposed to desktops and laptops; more than one third of the respondents do not or hardly take advantage on the opportunities offered by these devices. These people either do not use smartphones at all, or only use their basic functions, claiming that “phones are to make phone calls”. On the contrary a group has emerged that uses smartphones and tablets not only complementary to PCs or laptops, but even instead of them. It should be noted that, that unlike basic computer knowledge, the usage of smart devices is not part of the content of the Hungarian education system. Additionally, a smart device is rather personal, so those who do not own one have limited opportunity to learn about its functions. School education is not enough Two thirds of the adult Internet users consider the quality and quantity of IT related education in Hungary insufficient; 54% think that the teaching material should collaborate to the adequate and safe smartphone and tablet usage. The vast majority of adult Internet users claim to have learned the usage of smartphones, tablets, and even conventional computers, via self-learning and “learning by doing”. Furthermore three quarter develop their skills on a continuous base. They presumably consider education more as an “introduction” to the basics, from which everyone should elect their knowledge to further heights. With the Internet, for the Internet As the digital world keeps changing and offering new devices, continuous self-learning is needed to confidently navigate it. For 70% of adult Internet users it is extremely important to keep developing their digital skills. What else, than the Internet itself could be the primary source for extending the knowledge regarding the digital world. 60% of the respondents claim that Internet is the “digital compass” pointing towards answers to almost any question. The Internet is now so strongly integrated into our everyday lives that we rely on it even to find solutions for problems related to Internet usage. The key is what your child sees at home If you use the Internet, your family members – children, siblings, parents or grandparents – are likely to do so too. Most people (82%) believe, that similarly to children, adults should be supported in getting along in the digital space and also to have sufficient knowledge about the opportunities offered by the digital world. This is especially important to those Internet users who have young children; most people think that the examples seen at home contribute more to childrens’ digital literacy than formal education. For that reason, 69% of them regularly discuss the opportunities and threats of digitalisation with their children and give them useful advices, so that the parents know that their children can surf on the Internet without supervision. In regard of security, parental control and child protection programs are not used very frequently, but two third of the respondent families have rules that children must follow when using digital devices. In most cases, the time spent and content watched online are limited (for example social media and adult content are banned), or children are allowed to use such devices with parental supervision only. Almost 90% of parents would like to gain more knowledge about the opportunities and threats of the digital world if they could, so that they can help their children to use the Internet consciously and safely. The digital era: only to live in it, or take advantage of it? Today’s digital age requires new skills from those who want to take advantage of its opportunities instead of just living in it. Naturally, that requires gadgets that connect to the Internet; and of course, one must also be able to use those devices. Fortunately, there are numerous opportunities to improve our digital competences, and three quarter of Internet users actually exploit those opportunities. In that way, they may help not only themselves but also the next generation to become confident citizens of the Internet. eNET – Telekom
Médiatartalmat inkább online! – kérik a fiatalok
A fiatalok az olthatatlan információ- és ingerigényüket ma leginkább az internet nyújtotta szinte korlátlan világban tudják kiélni. Filmek, zene, ismeretterjesztés – mindez megtalálható számukra az interneten, részben a közösségi oldalak révén. A kommunikációs csatornák hangsúlyai is egyértelműen az online világ felé tolódnak el. De kétségbe esni nem érdemes: a mai fiatalok egyszerűen ugyanannyira kíváncsiak, és valószínűleg ugyanarra, mint a szüleik voltak – csak nekik már van internet-hozzáférésük. Az eNET a HTE-vel (a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesülettel) közösen 2015 áprilisában készített online kérdőíves kutatást az internetező fiatalok és idősebbek médiafogyasztási, illetve egyéb szokásairól. Kíváncsi huszonévesek, családalapító fiatalok, ínyenc érettek Csak az érdeklődési körök alapján nem érdemes generációs szakadékokat vizionálni az internetezők között, de nehéz nem észrevenni az eltérő hangsúlyokat a vizsgált korosztályok – 18-29 évesek, 30-39 évesek és 40 évesek, illetve idősebbek – között. A kutatás során 24 különböző téma közül választhatták ki a megkérdezettek a számukra legérdekesebbeket. A legfiatalabbak körében a kép és hang mindent visz, listájuk első két helyén a filmek, mozi, második helyén a zene szerepel. De mielőtt valaki öncélú szórakozással vádolná a 30 év alattiakat, érdemes észrevenni, hogy listájuk harmadik helyén a tudományos, ismeretterjesztő tartalmak állnak – előkelőbb helyen, mint az idősebb korosztályok körében. Fontos még az is, hogy egyedül csak az ő esetükben került fel a TOP5-ös listára a számítástechnika, internet és informatika világa. A 30-as korosztály egyértelműen átmenetet képez érdeklődési körét tekintve is a fiatalabbak és a középkorúak, illetve idősebbek között. Miközben első helyen náluk is még a filmek állnak, a következő helyeken már az egészség, otthon és a gasztronómia áll – mintha örökifjú lelkük a folytonos keresésből a megállapodás irányába mozdult volna el. Nem hiába, hiszen 40 év felett beköszönt az „ínyencek kora”. Ebben a korosztályban a top-témák a gasztronómia és az életmód, meg persze az otthon. Érdekes módon ekkor visszatér a toplistára a tudományos, ismeretterjesztő tartalomfogyasztás is – talán egyfajta jutalmaként a megállapodásnak. A tartalomfogyasztás változó asztala: online menü a terítéken Nemcsak az érdeklődési körök, de az érdeklődés kielégítésére használt információs csatornák használatában is sajátos generációs különbségek vannak. A fiatalok már egyértelműen inkább az online világban élnek, míg a netet használó középkorosztály és az idősebbek körében még valamelyest tartják magukat az offline média klasszikus bástyái a televízió vezetésével. A már internetezők bármely korosztályát vizsgáljuk, ötből négyen naponta olvasnak internetes oldalakat. Még a 40 év feletti internetezők körében sem néznek ennél nagyobb arányban tévét naponta. A fiatalabb generációk körében pedig a tévénézés térvesztése rohamosnak mondható. A 30 év alattiaknak már kevesebb, mint fele néz tévét naponta. Minél fiatalabb korcsoportot vizsgálunk, annál kisebb a rendszeresen rádiót hallgatók és a nyomtatott sajtót olvasók aránya is. Ezzel szemben a 30 év alattiak körében lényegesen nagyobb a közösségi oldalakat rendszeresen, napi szinten látogatók aránya, mint az idősebbek körében. Nem túlzás azt állítani, hogy a közösségi oldalak átvették az első számú információforrás szerepét a legfiatalabbak körében minden más médiumtól. A 18-29 éves internetezők harmada jelölte meg három kedvenc weblapja közt az index.hu-t (33%), több mint negyedük az [origo] oldalát (27%), minden hetedik fiatal pedig a HVG weblapját (9%). A harminc felettiek esetén a sorrend változik: az [origo] kerül az első helyre, másodikként az index.hu-t nevezik meg, míg harmadik helyen a startlap.hu és különböző aloldalai végeznek. A közösségi oldalakat használó fiatalok közt a facebook.com dominálja a piacot, melyen gyakorlatilag mindenki regisztrált már (99%). Egyéb közösségi oldalak (korcsoporttól függetlenül) csak alacsony arányban kerülnek említésre. A közösségi médiát döntően kapcsolattartásra használják, másodsorban érdekes oldalak követésére: az internethasználók több, mint fele ilyen módon (is) tájékozódik. Az okostelefonok térhódítása megállíthatatlan Az okostelefonok hamarosan szinte egyeduralkodókká válhatnak az internetezők körében – ha tovább folytatódik a jelenlegi generációs trend, mivel minden új generáció nagyobb arányban választ okostelefont, mint az előző. Míg a 40 éves és idősebb korosztályban „csak” a netezők több, mint fele használ ilyen készüléket, addig, a harmincasoknak közel nyolctizede, a 30 év alattiaknak pedig 87%-a. Az okostelefonok „továbbokosítására” szolgáló applikációk használatában is hasonló trend látható. Miközben a 40 feletti okostelefonhasználóknak csupán egyharmada, a harmincasoknak pedig csak kicsit több, mint négytizede, a náluk is fiatalabbaknak viszont már 56%-a tölt le legalább havonta egyszer alkalmazást. Az életkori sajátosságokból fakadó eltérő érdeklődési körök visszaköszönnek az applikációk kiválasztásában is. A legfeljebb 29 éves, alkalmazást letöltő fiatalok leginkább játszanak telefonjukon (72%). Felük közösségi oldalakat, térkép és navigációs, zenével kapcsolatos és időjárási adatokat szolgáltató alkalmazásokat használ. A harmincasok esetében a sorrend némileg eltér, de a top5 ugyanezen alkalmazásokat „futtatja”. 40 felett a zene veszít fontosságából, helyét a hírolvasás veszi át. Általánosságban fontos, hogy az alkalmazás ingyenes legyen, könnyen áttekinthető felülettel rendelkezzen, kialakítása esztétikusnak hasson. Az alkalmazás magyar nyelvű elérhetősége a kor emelkedésével válik egyre fontosabbá. Oszd meg és uralkodj! Az online világban (is) kőkemény harc zajlik a figyelemért, és az információ megosztásáért. Ennek ösztönzésére az egyik tradicionális mód az ajándékozás, például manapság online nyereményjáték formájában. Online nyereményjátékon a netezők bő kilenctizede részt vett már legalább egy alkalommal. A kis- vagy nagy értékű nyeremény mellett (80%), fontos hajtóerő még a részvétel és a vélemény kifejezés élménye (49%), illetve a téma, a szolgáltatás érdekessége (39%). Tehát bár nagyobb részt a nyeremény, de jelentős mértékben az önkifejezés lehetősége, vagy éppen egy termék, szolgáltatás melletti kiállás motiválja az embereket, hogy részt vegyenek egy nyereményjátékon. A netezők fele osztott meg vagy lájkolt már tartalmat közösségi oldalon nyereményjáték kapcsán, ugyanez kevésbé jellemző hírlevelek kapcsán (35%). A nyereményjátékban aktívan részt vevő huszonévesek harmada számára fontos, hogy vicces, szórakoztató tartalmat oszthassanak tovább, illetve az, hogy így nyerési esélyeiket is növelni tudják. Megosztás, lájk segítségével a termékről értesítené ismerőseit a fiatalok negyede. Negyven felett ennél fontosabbá válik az a szempont, hogy a megosztott tartalommal ismerőseiket segíthetik nyereményhez (55%). A megosztás egyik korai modern intézményesült formája a hírlevél. Hírlevelet kortól függetlenül szinte mindenki kap valamilyen témában, ha internetezik. A kérdezettek háromnegyede állítja, hogy e hírlevelek mintegy felét el is olvassa – ennek aránya a „kritikusabb” 18-29 évesek körében már alacsonyabb (60%). A már digitális bennszülötteknek számító fiatalok feltehetően hatékonyabban építették ki saját spam-szűrőjüket a felesleges információk kiszűrésére, mint azok, akik még nem teljesen érzik otthon magukat az online világban. Fiatalok: otthon az online közösségi térben A fiatalok egyre
Csökkent a digitális szakadék az országban
A felnőtt magyar internetezők több mint kétharmada inkább lemondana egy hónapra a tévénézésről, de az internet-hozzáférést nem tudná nélkülözni. A netezők körében a világhálót naponta többször használók aránya eléri a 87%-ot, emellett folyamatosan nő az internetezéssel eltöltött idő, és ehhez már az okostelefon-tulajdonosok 70%-a telefonját (is) napi szinten használja. Míg az internethasználat korábban főként a nagyvárosiakra volt jellemző, addig mára a kisebb településeken élők is felzárkóztak mögéjük, ezáltal csökkentve a digitális szakadékot az ország egyes területei között – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely az internethasználók igényeivel, ezen belül is a nagyvárosiak és a kisebb településeken élők elvárásai közti különbségekkel foglalkozik. Egyre többet netezünk Az eNET 2015. április vége és május eleje között végzett online kutatása alapján a rendszeresen internetező nagyvárosiak több mint fele, a kisebb településeken élőknek viszont csupán 41%-a használja több mint tíz éve a netet. Mára azonban a két csoport internethasználatának gyakorisága kiegyenlítettebbé vált: jelenleg a felnőtt magyar netezők 87%-a, ezen belül a nagyvárosiak 89%-a, a kisebb településeken élőknek pedig 86%-a naponta többször netezik. Az internethasználat többé már nem nagyvárosi kiváltság, hanem a település jellegétől függetlenül a mindennapi rutin része. A nagyvárosiak és a kisebb településeken élők egyaránt otthon neteznek a legnagyobb arányban, és közel felük jellemzően az esti órákban teszi ezt. A munkahelyen/iskolában és az utazás közben történő internethasználat azonban jóval gyakoribb a nagyvárosiak körében (60%, illetve 45%), mint a kisebb települések lakói között (51% és 34%). A munkahelyi használat során jelentkező különbség az eltérő jellegű munkavégzésből adódhat, hiszen aki nem számítógépen dolgozik, annak az internethasználatra is korlátozottabbak a lehetőségei munka közben. Az utazás során történő netezésnek pedig a mobilinternet-hozzáférés szab határt, ami a kisebb települések lakói körében még kevésbé gyakori. Miért olyan fontos a net? Az internet életükben játszott szerepét tekintve a válaszadók véleménye egyöntetű: ha nem lenne internetük, alapvetően nehezebb lenne megszervezniük életüket. Ez főként az információszerzés, a kapcsolattartás, az ügyintézés, és a munka/tanulás terén okozna számukra jelentős problémát, ami miatt „minden lelassulna”, így teljesen át kellene alakítaniuk a mindennapi teendőiket. Úton a mobilitás felé Az internetezésre alkalmas eszközök tekintetében az asztali számítógéppel rendelkezők aránya a kisebb, a laptop tulajdonosok aránya a nagyobb településeken élő netezők körében magasabb. Okostelefon esetében viszont csekély a különbség köztük: a nagyvárosiak 65%-a, kisebb településeken élőknek pedig 62%-a rendelkezik vele, és egyaránt közel 70%-uk használja készülékét napi szinten internetezésre (is). Bár mobil eszközök és infrastruktúra tekintetében egyelőre a kisebb településeken élők lehetőségei valamivel korlátozottabbak, várhatóan ez a lemaradás is tovább csökken majd. A lakóhely jellegétől függetlenül a válaszadók 99%-a rendelkezik otthoni internet-hozzáféréssel. Mobilinternetet a nagyvárosaik fele, de a kisebb településeken élőknek is 43%-a használ. Az otthoni internetszolgáltatása mindkét csoport túlnyomó többségének korlátlan, amit jellemzően wifi routerrel használnak. Így ha mobilnet tekintetében a kisebb települések lakói még valamelyest le is vannak maradva, az otthoni internetet már ők is több eszközön megosztva használják. Innen pedig már csak egy lépés annak az igénye, hogy a netezés a lakás falait is átlépje, és a mobilnet révén bárhol és bármikor lehetővé váljon. Akár otthoni, akár mobilnet, a megbízhatóság és a jó ár-érték arány a lényeg Az otthoni és a mobilinternet-szolgáltatással szembeni fő elvárások megítélése egyöntetű a válaszadók körében: a leglényegesebb a szolgáltatás megbízható működése és a jó ár-érték aránya. Mindkét szempont 4,5 fölötti értékelést ért el egy ötfokú skálán. Településtípustól függetlenül a felnőtt netezők valamivel több mint harmada váltott már otthoni internetszolgáltatót, ennek fő okai is megegyeztek: kedvezőbb ajánlatot kaptak egy másik szolgáltatótól, nem voltak elégedettek a szolgáltatás árával, illetve problémák voltak annak minőségével. És mit csinálunk a neten? Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. friss felmérése szerint az interneten leggyakrabban végzett tevékenységek közül egyértelműen az információkeresés, a böngészés, és a levelezés a legjellemzőbb. Bár a tevékenységek sorrendjében nincs lényeges különbség a település jellege szerint, azonban mindegyiket nagyobb arányban említették a nagyvárosiak, mint a kisebb településeken élők. Ugyanakkor a közösségi oldalak látogatása esetében minimális az eltérés köztük, ami arra utal, hogy ennek a felületnek jelentős szerepe van a digitális szakadék csökkenésében. A Facebook mindenhol verhetetlen Közösségi oldalak tekintetében a Facebook mindent visz: a nagyvárosiak 82%-a, a kisebb településeken élő internetezőknek pedig 85%-a napi szinten látogatja. A többi közösségi oldal látogatottsága messze elmarad mögötte. A Facebookon a lakóhely típusától függetlenül a válaszadóknak több mint kétharmada szokott legalább heti rendszerességgel megosztásokat, hozzászólásokat lájkolni, valamint csetelni. A képek és cikkek megosztása, illetve a kommentek írása a kisebb településeken élők körében népszerűbb, mint a nagyvárosiakéban, előbbi csoportnak közel a fele, míg a nagyvárosiaknak csupán a harmada szokta legalább hetente végezni ezeket a tevékenységeket. Facebookos aktivitás kérdésében tehát a kisebb települések lakói már nem csak utolérték, de meg is előzték a nagyvárosiakat. Internet határok nélkül A felnőtt magyar internetezők többsége számára a net nélkülözhetetlenné vált: egyre többen, és egyre több időt töltenek vele, és nem csak otthon, hanem a munkában/iskolában és utazás közben egyaránt. Míg korábban a világhálóhoz való hozzáférésben jelentős eltérések voltak a nagyvárosokban és a kisebb településeken élők lehetőségei közt, addig mára az internet nagyvárosi jellege eltűnőben van. A két csoport igényei és használati szokásai folyamatosan közelednek egymáshoz, ezáltal bővítve azok táborát, akik úgy gondolják: „internet nélkül megállna az élet”. eNET – Telekom
A tévé kiszabadul a lakásból: tévézés az okoseszközök korában
Az online elérhető tartalmak és az okoseszközök véget vetnek a hagyományos tévézés aranykorának. Ma már nem csupán valós időben nézzük a televízióban sugárzott műsorokat, hanem rögzítjük és visszanézzük azokat, online kölcsönzünk filmeket és videómegosztó oldalakat látogatunk. Sőt, a tévézéshez többé már tévére sincs szükség: a felnőtt netezők 80%-a legalább egy másik eszköz képernyőjén (is) szokott filmeket, videókat nézni. Az okostelefonok és tabletek a mobilinternet révén pedig már a lakásból is kiszabadítják a tévézést, hiszen bárhol és bármikor lehetővé teszik azt – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely a tévénézési szokások változásaival foglalkozik. Okostelevízió: egyre többeknél, egyre több mindenre Az eNET 2014. december vége és 2015. január eleje között végzett okoseszközök használatával kapcsolatos kutatása szerint az okostelevíziók elterjedtsége hazánkban jelenleg 17%-os a felnőtt netezők körében. Ez egyelőre még alacsony a hagyományos televíziókéhoz képest, a jövőben azonban jelentős mértékű bővülés várható, ugyanis 12% tervezi a következő egy év során ilyen készülék vásárlását. Az interaktív tévészolgáltatások és az okostelevíziók hasonló funkciói a hagyományos tévézéshez képest számos extra lehetőséget nyújtanak a felhasználói élmény javítása érdekében. Az okostévével rendelkező netezőknek már több mint kétharmada legalább részben ki is használja készüléke többletfunkcióit, melyek közül a más eszközökről történő saját médiatartalmak megtekintése (84%), a videónézés (83%) és a böngészés (73%) jár az élen. Alkalmazásokat már a válaszadók kétharmada szokott futtatni smart TV-jén. Míg korábban a távirányító csak az éppen sugárzott műsorok közti választást, illetve a reklámok elkerülését biztosította, addig az okostévék és az interaktív tévészolgáltatások terjedésével az aktív választás lehetőségének kulcsává vált, mellyel igényeinknek megfelelően mi maguk dönthetünk a fogyasztani kívánt tartalmakról. Harc a képernyők között A hagyományos tévénézés mellett egyre nagyobb teret hódít az egyéb képernyőkön történő mozgóképes tartalomfogyasztás, és az ehhez szükséges eszközök már a felnőtt magyar internetezők többségének rendelkezésére is állnak: laptopot 66%, okostelefont 62%, asztali számítógépet 60%, tabletet pedig 34% használ. Mind a négy eszköz esetében az online videónézés dominál a mozgóképes tartalomfogyasztást tekintve. A laptoppal és az asztali számítógéppel rendelkezők háromnegyede, a tablet és az okostelefon tulajdonosoknak pedig már több mint kétharmada szokta készülékét legalább időnként videónézésre (is) használni. Az élő tévéműsor megtekintése, valamint a tévéműsor visszanézése egyelőre kevésbé jellemző, bár mindkettő a laptopot használók körében a legnagyobb arányú, még esetükben sem éri el a 20%, illetve a 40%-ot. Már nem csak az tehát a kérdés, hogy milyen tartalmat fogyasztunk, hanem az is, hogy milyen képernyőn tesszük azt. Bár a tévé szerepe továbbra is sokak számára meghatározó, kizárólagossága megszűnőben van, mivel már a felnőtt netezők 80%-a legalább egy másik eszközt is használ a tévé mellett vagy helyett mozgóképes tartalmak fogyasztáshoz. A tévének így folyamatosan meg kell küzdenie a figyelemért a többi képernyővel. A tabletek és az okostelefonok mobilitásuknak és könnyű használhatóságuknak köszönhetően a tartalomtípusok mindegyikénél egyre meghatározóbbá válnak, hiszen segítségükkel bárhol és bármikor, akár hagyományos tévénézés helyett, akár közben is tudunk tartalmakat fogyasztani. A fogyasztás módját is megváltoztatták, mivel ezeket jellemzően egyedül, míg a tévét inkább közösen használjuk. Milyen forrásból szoktak filmeket beszerezni? Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. friss felmérése alapján a streaming, vagyis az online filmnézési lehetőséget nyújtó és videómegosztó oldalak jelentik a legnagyobb kihívást a hagyományos tévénézés számára, ugyanis már a felnőtt internetezők 42%-a szerez be filmeket ezekből a forrásokból. Fájlcserélő oldalakat 39% használ rendszeresen. A válaszadók közel ötöde rögzíti a televízióban sugárzott műsorokat, és több mint tizedük szokott online videótékából kölcsönözni. A videómegosztó oldalak közül továbbra is a YouTube az abszolút favorit, az internetezők 95%-a szokta valamilyen rendszerességgel látogatni, míg az Indavideo és a Videa esetében ez az arány mindössze 54%, illetve 45%. Gyakoriságot tekintve is tarol a YouTube: a válaszadók több mint negyede naponta látogatja, harmada pedig hetente többször. Az online tartalmak elérhetőségének bővülése nem csak a lehetőséget, de az igényt is megteremtette a tartalmak típusának, és a fogyasztás módjának aktív alakítására. Bár ezek kihasználása még főként a fiatalabb korosztályokra jellemző, azonban már az idősebbek körében is megkezdte hódítását, amit az okoseszközök dinamikus terjedése szükségképpen tovább erősít majd. Tévézés bárhol és bármikor Az elmúlt évek változást hoztak a mozgóképes tartalomfogyasztásban: a tartalmak a televíziós műsorszolgáltatók által sugárzott programok mellett számos más forrásból beszerezhetővé váltak, és gyarapodott az ezek megtekintését lehetővé tévő képernyők száma is. Többé már nem vagyunk a nappalihoz kötve, ha mozgóképes tartalomról vagy tévénézésről van szó, hiszen az okostelefonok és tabletek a mobilinternet révén kiszabadítják a televíziót a lakásból. Segítségükkel bárhol és bármikor nézhetünk tévét, ahol és amikor csak kedvünk tartja. Mindezek a felhasználók igényeit is átalakították, megteremtve a tudatos fogyasztót, aki maga dönti el, hogy milyen tartalmakat mikor és hogyan fogyaszt. eNET – Telekom
Minden ötödik internetező kezében ott a tablet
Már Magyarországon is minden ötödik internetező kezében találhatunk egy táblagépet és felük videókat is szokott nézni rajta. Azok a felhasználók is megjelentek, akik akár élő tévéműsort is néznek tableten. Az alkalmazásokért azonban egyelőre csak kevesen hajlandóak fizetni, a többség csak ingyenes applikációkat tart az okoseszközein. Az eNET és a Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” jelenlegi kutatása a hazai tablet használati szokásokkal foglalkozik. A táblagépek a technológiai fejlődés újabb vívmányaként a számítógépek és az okostelefonok hibridjei, egyesítik a két eszköz egyes pozitív tulajdonságait. Miközben a tabletek megőrizték a mobiltelefonok hordozhatóságának előnyeit, addig a nagyobb kijelző méretéből adódóan megtartották a könnyebb kezelhetőség adta széles felhasználási lehetőségeket is. Közösségi média alkalmazások a fókuszban A tablet tulajdonosok háromtizede 10-nél kevesebb alkalmazást tart az eszközén, kicsit több mint harmada (35%) pedig 11-20 közöttit, tehát a felhasználók kétharmadára igaz, hogy 20-nál kevesebb alkalmazásuk van. Emellett viszont mindössze 7% azok aránya, akiknél ötvennél is több applikációt lehet találni. A használat gyakorisága ennél is alacsonyabb, a legjellemzőbb, hogy vagy 6-nál kevesebb (38%) vagy 6 és 10 közötti (38%) alkalmazást használnak legalább egyszer egy hónapban. A letöltésre kerülő applikációk nagy részét tehát a felhasználók nem feltétlenül használják rendszeresen. A táblagépeket használó internetező felnőttek leginkább közösségi média kapcsán (62%) használják az alkalmazásokat. Ezen túl szintén népszerűek a fényképkészítésre- és nézegetésre (50%), vásárlás előtti és közbeni tájékozódásra (47%) és banki információszerzésre vagy egyenleg lekérdezésére (46%) alkalmas alkalmazások. A felmérés alapján viszont a legkevésbé könyvek, újságok, dokumentumok olvasására és zenehallgatásra használják ezeket. A fiatalok már használják, a többiek nyitottak rá Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2014. januári felmérés alapján már minden ötödik (21%) internetező felnőtt rendelkezik valamilyen típusú táblagéppel, ami az azonos körben mért 51%-os okostelefon ellátottsághoz képest mindenképpen pozitívnak tekinthető. A férfi és a női tablet tulajdonosok aránya közel azonos, de a mérleg nyelve inkább a férfiak felé billen, ami megfelel annak az elképzelésnek, hogy a férfiak nyitottabbak az új technológiai vívmányok felé. Ugyanakkor az eNET egy korábbi, 2013. szeptemberi online mobil kutatásához képest a nemek arányában így is javulás történt, hiszen akkor jóval alacsonyabb, 40% volt a nők aránya. Életkor alapján megállapítható, hogy a tablet használat főleg a fiatalabb korosztályokra jellemző, hiszen az azt használó internetezők 35%-a 18 és 29 év közötti, 27%-uk pedig a harmincas éveiben jár. A táblagép tulajdonosok közel kétharmada (62%) aktív kereső, 10% tanuló, 9% pedig nyugdíjas. A fennmaradó 19% vagy munkanélküli, vagy egyéb státuszú. A már tablet tulajdonosok mellett meglehetősen magas azok aránya, akik ugyan még nem rendelkeznek ilyen eszközzel, de saját bevallásuk szerint előbb-utóbb vélhetően sort kerítenek a beszerzésére. Miközben a felnőtt korú internetezők ötödének már van táblagépe, addig minden további negyedik ember hajlandó lenne megvásárolni azt és szintén magas, mintegy 35% azok aránya, akik ugyan vásárlási szándékot nem mutattak, de nyitottak arra, hogy kipróbálják. A megkérdezett felnőtt netezőknek csupán 18%-a nem érdeklődik a tabletek iránt. Videónézés és e-könyv olvasás tableten A táblagépek felhasználási szokásait is vizsgáló 2014. áprilisi eNET kutatás alapján minden második felnőtt internetező tablet tulajdonos szokott filmeket nézni az eszközön. Még magasabb azok aránya, akik videónézésre is használják azt (72%) és míg 32% saját bevallása szerint alkalmazáson, addig 40% weben keresztül néz videókat rajta. A fennmaradó 28% azonban egyáltalán nem használja ilyen célra a táblagépét. Ugyan még kevésbé jellemző az élő, vagy felvett tévéműsorok megtekintése tableten, de az mindenképpen biztató, hogy már itthon is megjelent az a csoport, aki erre is használja a tabletet. Már közel minden negyedik táblagép tulajdonosra igaz, hogy felvételről néz meg rajta valamilyen tévéműsort, 17% pedig élőben adott adást is követ rajta. A kényelmes képernyőméretének köszönhetően további jellemző felhasználási terület az e-könyvek olvasása. Azok közül, akik elektronikus formában is szoktak könyvet olvasni 23% jelezte, hogy ezt a tevékenységet tableten is végzi. Az internetező felnőttek közül 18% pedig e-könyv olvasási céllal tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben (eNET online e-könyv kutatás, 2014. január, 18+ internetező, N=1122). Hazai tabletezők A hazai internetező felnőtt lakosságban már minden ötödik személy rendelkezik táblagéppel és többségben vannak az Android operációs rendszerre épülő eszközök. Bár a felhasználók nem szívesen fizetnek applikációk letöltéséért, de már idehaza is megjelent az a réteg, amely hajlandó erre pénzt áldozni – 73% egyáltalán nem adott még ki pénzt ilyesmiért, de 12% már háromnál több alkalmazásért is fizetett. Az eszközvásárlási szándék alapján várhatóan a jövőben tovább fog emelkedni a tablet tulajdonosok száma és mindenképpen fontos kérdés lesz, hogy bizonyos területeken mennyire veszik át ezek az eszközök a laptopok, az e-könyv olvasók vagy esetleg a televíziók szerepét. eNET – Telekom
Közel három és fél millió e-vásárló
2014-ben az online vásárlók száma elérte a 3,4 millió főt Magyarországon, ami a rendszeresen internetezők 72%-át jelenti. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok/ajándékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba. Az online vásárláshoz ugyan még a legtöbben asztali számítógépet használnak, de már megjelentek a mobiltelefonnal és tablettel vásárlók is – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” kutatásából, amely a hazai online vásárlási szokásokkal foglalkozik. 3,4 millió e-vásárló – 217 milliárdos forgalom Várakozásokon felül teljesített a hazai internetes kiskereskedelem, miután 2013-ban 217 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le az online áruházak idehaza, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1%-a – derült ki az eNET éves kínálati oldali (webáruházak részvételével zajló) e-kereskedelmi kutatásából. Ez a volumen a 2012-es év teljesítményéhez képest 23%-os javulást jelent. Az eNET 2014 májusában a rendszeresen internetező 18 év feletti lakosság körében végzett kutatást, hogy megismerje a hazai online vásárlási szokásokat. Az e-vásárlók, vagyis akik az elmúlt egy év során legalább egyszer vásároltak a weben, a felmérés alapján 3,4 milliós tábort képviselnek, ami az internetező felnőttek 72%-a. A fennmaradók közül 12% ugyan vásárolt már online, de több mint egy évvel ezelőtt, 16% pedig még soha nem élt ezzel a lehetőséggel. A lényeg a kényelem! Az e-vásárlók leginkább a kényelem (69%), valamint a kedvező árak (54%) miatt választják a vásárlásnak ezt a formáját, de szintén sokan említették szempontként a házhoz szállítási, valamint ár-összehasonlítási lehetőséget. Azok, akik egyáltalán nem vásároltak még online (rendszeresen internetező felnőttek 16%-a) legtöbbször azt kifogásolták, hogy egyrészt nem tudják megfogni, megvizsgálni a terméket, másrészt pedig nem bíznak magában az internetes vásárlásban. A rendszeresen internetezők fele legalább negyedévente vásárol valamit az interneten, legtöbben számítástechnikai eszközöket, könyveket, játékokat/ajándékokat, valamint ruházati termékeket vesznek. Webáruházak a mérlegen A hazai e-kereskedelmi piacon több mint 5400 magyar nyelvű webáruház működik, és mivel ezek egymástól csupán néhány kattintásnyi távolságra vannak, így különösen fontos, hogy az e-vásárlók milyen szempontok alapján választják ki a számukra szimpatikus webshopokat. A rendszeresen internetező, felnőtt online vásárlók a vásárlás során a legnagyobb arányban a szállítási díj mértékét (93%), a termék árát (93%) és a termékről elérhető képeket (92%) tartották inkább fontosnak. Ezekkel közel azonos fontosságúnak bizonyult a részletes termékleírás, a vásárlási garancia, valamint a gyors megrendelési folyamat. Az olyan tulajdonságok mint a webáruház kinézete, az ismert márkanév és a termékről elérhető videó a fontossági sorrend végére kerültek. Online vásárlás több eszközön Online vásárlásra használt eszközként az asztali számítógépet említették a legtöbben (63%), majd pedig a laptopot/netbookot (50%). Ezen túlmenően minden tizedik e-vásárló jelezte, hogy a mobiltelefonján is szokott vásárolni, ehhez képest valamivel kevesebben teszik ezt táblagépen (4%). Az internetes vásárláshoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó tevékenységeket – mint például az információszerzés, termékteszt olvasása vagy éppen webshopban való regisztráció – az online vásárláshoz hasonlóan többségében az asztali számítógépeken végzik és mögöttük sorakoznak fel a további eszközök. A mobiltelefon és a táblagép használata főként olyan folyamatoknál gyakoribb, amelyek elsősorban ismeretbővítésre irányulnak, ilyen az információszerzés és a termékteszt olvasása. Utánvétes és futáros e-vásárlás Az e-vásárlók lehetőség szerint leginkább utánvétes (58%) vagy banki átutalással történő (45%) fizetési módot választanak. A szállítási módok közül a többség (72%) a futárszolgálatokat favorizálja, ugyanakkor, ahogyan a webáruházak közötti döntésnél is felmerült, a szállítási díj mértéke fontos szempont lehet. A vásárlás során a kézbesítési lehetőségek választásakor a legtöbben (82%) a költségtényezőt említették meg befolyásoló tényezőként. A szállítási módok közti döntésnél a gyorsaságnak az online vásárlók felénél van szerepe, a legkevésbé meghatározónak pedig az átvételi pontok megközelíthetősége bizonyult. A futárszolgálatos kiszállítás és a személyes átvétel közötti átváltást mutatja, hogy az e-vásárlók közel fele (49%) csak akkor választja az előbbit, ha nincs lehetősége átvenni a megrendelt terméket a boltban vagy átvételi ponton. Azonban közel minden harmadik online vásárló a kettő közül mindenképpen a futárszolgálatos kiszállítást választja. Vásárlás külföldről Ugyan a hazai forgalmi adatokban nem jelenik meg, de e-kereskedelmi szempontból fontos a külföldről való vásárlási szokások feltérképezése, ezért az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. a 2014. májusi kutatásában erre is kitért. A hazai e-vásárlók 37%-a saját bevallása szerint szokott vásárolni külföldi webáruházakból, közülük pedig minden második ember legalább félévente teszi ezt. Vásárlás szempontjából a legnépszerűbbeknek a számítástechnikai eszközök és a ruházati termékek bizonyultak, de az órák/ékszerek, játékok/ajándékok, mobiltelefonok és szórakoztató elektronikai termékek kategóriája is előkelő helyen végzett. A hazai webáruházakkal szemben a külföldiek előnyeként elsősorban a kedvezőbb árakat (71%) említették azok az e-vásárlók, akik nemzetközi webshopokból is rendelnek. A nagyobb választékot (54%) és az itthon nem elérhető termékek beszerezhetőségét (66%) is a külföldi online boltok javára nevezték meg. Potenciál az e-kereskedelemben Az e-kereskedelem forgalma évek óta folyamatosan növekszik, ez a trend pedig a benne rejlő növekedési potenciálnak köszönhetően vélhetően a jövőben is kitart. Egyik oldalról a már e-vásárlónak számító fogyasztók vásárlási szokásainak alakítása növelheti a hazai e-kereskedelmi volument. A webáruházak előtt álló feladat, hogy vevőiket még inkább az internetes vásárlás felé tereljék és elérjék, hogy gyakrabban és nagyobb értékben költsenek online. Ezáltal a hazai e-kiskereskedelmi forgalom még nagyobb arányát teheti ki a teljes kiskereskedelmi volumennek (2013-ban 3,1% volt az arány). Másrészről az internetes vásárlás még nem ért el mindenkihez, mert bár a rendszeresen internetezők 72%-a rendszeresen szokott online vásárolni, de a fennmaradó 28% vagy egyáltalán nem, vagy több mint egy éve élt ezzel a lehetőséggel. Ezeknek az embereknek a meggyőzése arról, hogy vásároljanak az interneten egy újabb lendületet adhat a növekedésnek. Az internet-felhasználók számának bővítése pedig egy következő lépcső, ami ugyan közvetve, de szintén növelheti az online vásárlók táborát. eNET – Telekom
Új kor hajnala a tévénézésben
Az internet fejlődése, az okoseszközök elterjedése új korszakot nyit a televíziózás történetében, forradalmasítja a televíziózást és megváltoztatja a tévénézésről alkotott gondolatainkat. Már hazánkban is megkezdte terjedését a többképernyőn egyidőben történő tartalomfogyasztás, és a HD minőségű sugárzás is egyre többek számára lesz elérhető. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása ez alkalommal a tévénézési szokásokkal foglalkozik. Így nézünk tévét Az eNET 2014 áprilisában végzett kutatást a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében, amelyből kiderül, hogy a rendszeresen internetező felnőtt lakosság négyötöde esetében (79%) a tévénézés már jellemzően nem kizárólagosan végzett cselekvés, hanem csak egy a további, párhuzamosan végzett tevékenységek közül. A legtöbbek által tévénézés közben említett egyéb elfoglaltság (27%) a laptopon való internetezés volt, a második helyen pedig az asztali számítógépen való internetezés (24%). Az olyan háztartási munkák, mint a vasalás, főzés vagy éppen a takarítás is gyakran kerültek említésre (a nők jóval nagyobb arányban nevezték meg ezeket, mint a férfiak). Az okostelefonon és tableten való internetezés is megjelent már a párhuzamos tevékenységek között, bár alacsonyabb elterjedtségük miatt egyelőre még kevesebben említették őket (16% és 6%). A netezők esetében tehát a tévének meg kell küzdenie a figyelemért a több képernyő között. A tablet az új televízió? A többképernyős (multiscreen) tévénézés új trendként jelenik meg, ahol a hagyományos tévékészüléken való tévézés mellett – részben helyett – más eszközökön, köztük például táblagépeken, számítógépeken vagy okostelefonokon valósul meg a tartalomfogyasztás. A 2014 áprilisában végzett eNET kutatás eredményei alapján, minden ötödik 18 év feletti internetező rendelkezik tablettel és közülük 17% használja az eszközt élő tévéműsor megtekintésére is akár alkalmazáson, akár weben keresztül. Hozzájuk képest valamivel magasabb, 23% azok hányada, akik korábbi tévéműsort néznek meg táblagépükön. A legnagyobb arányú mozgóképes tartalomfogyasztás a videónézés során merül fel, mivel ez a rendszeresen internetező és tablettel rendelkező felnőtt lakosság 71%-ánál mondható el. A 2014. áprilisi, eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. által végzett kutatás során a hetente legalább egyszer internetező felnőttek 54%-a jelezte, hogy rendelkezik okostelefonnal. A táblagép tulajdonosokhoz képest náluk a mozgóképes tartalomfogyasztás valamelyest mérsékeltebb, ami vélhetően a képernyőméret adta korlátokból adódik. Alkalmazások segítségével és weben keresztül tekinti meg az élő tévéadást az okostelefonnal rendelkező felnőtt internetezők 11%-a, ennél kicsivel többen (16%) pedig korábbi tévéműsort nézik ezen keresztül. A táblagépen való mozgóképes tartalomfogyasztáshoz hasonlóan itt is a videónézésnél mutatkozik a legmagasabb arány (65%). A multiscreen tévézés tehát a hazai internetező, tévénéző közönség körében is elkezdte térhódítását és az okoseszközök elterjedésével ez a trend a jövőben várhatóan tovább fog erősödni. Az okostelefonnal vagy tablettel rendelkezők több mint kétharmada ugyanis már most is rendszeresen fogyaszt videó tartalmat a készülékén, ami akár képes lehet kiváltani a hagyományos televíziózást is. Képminőség a csúcson? A televízió szolgáltatások fejlesztésénél évtizedek óta tartó trend a képminőség fokozatos és folyamatos javítása a televízió-gyártók, műsorszórók és csatornák részéről. A televízió szolgáltatás tulajdonságainak fontossági sorrendjében a HD minőség a középmezőnyben végzett, de a rendszeresen internetező felnőttek 62%-a inkább fontosnak gondolta ezt a jellemzőt. Ugyanakkor a többségnél ez nem határozza meg sem a vásárlási szándékot, sem pedig az előfizetési igényeket, mivel egyrészt 69%-uk jelezte, hogy csak a HD minőség miatt nem venne új tévékészüléket, másrészt 64%-uk előfizetést sem váltana emiatt. Miközben a rendszeresen internetezők közel fele (49%) szokott HD minőségben tévét nézni, addig 39%-ra ez nem jellemző. Mindezek mellett 12% azok aránya, akik nem is tudtak választ adni erre a kérdésre. A nagyobb felbontásban tévézők között a többségnél (85%) a műsorválasztás során nem döntő tényező, hogy milyen a képminőség. Tévézés igény szerint A 2014. áprilisi online kutatásban az eNET megvizsgálta a video-on-demand (VoD) szolgáltatás elterjedtségét is. Ugyan a többség (64%) saját bevallása szerint nem rendelkezik ilyennel, de közel minden ötödik előfizetésnél már előfordul ilyen funkció. A VoD szolgáltatással rendelkezők több, mint fele (55%) veszi igénybe ezt a lehetőséget, harmaduk legfeljebb havi gyakorisággal használja azt. A hagyományosnak mondható tévénézés mellett fokozatosan nő a videónézés szerepe a korábban leírtaknak megfelelően az olyan okoseszközökön, mint például az okostelefon és a tablet, jelenleg ez a legjellemzőbb mozgóképes tartalomfogyasztási forma. Az interneten számos online videónézésre alkalmas oldallal lehet találkozni, a kutatás során az eNET megvizsgálta, hogy itthon melyeket és milyen gyakorisággal használnak. A legnépszerűbbnek egyértelműen a YouTube bizonyult, a rendszeresen internetezők 97%-a jelezte, hogy valamilyen rendszerességgel meg szokta látogatni ezt az oldalt. A második helyre 49%-kal az Indavideo került, amelyet 40%-os említési aránnyal a Videa követ. Gyakoriságot tekintve is magasan a YouTube van az élen, miután minden negyedik válaszadó napi rendszerességgel, 57% pedig hetente többször is néz ezen keresztül videókat. Az Indavideo esetében ez az arány rendre mindössze 1% és 7%. Tévében nincs hiány Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. kutatásából kiderül, hogy hazánkban meglehetősen magas a televíziós ellátottság. Mindössze a kutatásban részt vevők 2%-a nem rendelkezik tévével, miközben 40% háztartásában már két készüléket is találhatunk. A közelmúltban megjelent okostelevíziók (smart TV-k) elterjedtsége természetesen még elmarad a hagyományos televíziókéhoz képest – csupán a válaszadók ötödének otthonában van ilyen eszköz. Arányuk azonban várhatóan emelkedni fog: minden negyedik tévével rendelkező válaszadó jelezte, hogy a rövid távú tervei között szerepel smart TV vásárlása. A közelgő foci-VB-t saját bevallásuk szerint a válaszadók 45%-a fogja követni, közülük pedig közel minden tizedik ember tervezi új készülék vásárlását kimondottan a világbajnokság miatt. Az okostelevíziók az extra funkciók révén felülmúlják a hagyományos készülékek kínálta lehetőségeket és a tévéműsor megtekintése mellett további felhasználói élményt nyújtanak. Az eNET kutatásából kiderül, hogy négy emberből mindössze egy (23%) használja kizárólag tévénézésre a smart TV-t, a többiek ezen túlmenően más célból is bekapcsolják azt. A legtöbben (45%) más eszközökön lévő saját médiatartalmak (képek, videók stb.) megtekintését említették egyéb felhasználási módként. Valamivel kevesebben (38%) videónézésre, 36% pedig interneten való böngészésre is szokta használni az okostelevíziót. Habár nem minden tulajdonos használja ki a smart TV-k lehetőségeit, egyre többek számára a tévézés már nem csak az éppen sugárzott adás megnézését jelenti. Tanuljuk meg a jövő új kifejezéseit: multiscreen tartalamfogyasztás, smart TV, HD, video on-demand Az okoseszközök megjelenésével új korszak kezdődött, ami a jövőben átalakíthatja a tévénézési szokásokat. A multiscreen, azaz az audiovizuális tartalmak több eszközön, több képernyőn (tableten, okostelefonon, televízión) történő egyidejű követése már hazánkban is megkezdte terjedését. Az elkövetkezendő években a háztartásokban a „régi” készülékeket fokozatosan
Várakozásokon felül teljesített a hazai online kiskereskedelem
217 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le tavaly a magyarországi online kiskereskedelmi webáruházak, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1%-a. Nő a mobilos és tabletes értékesítések száma, és továbbra is a személyes átvételt kedvelik a magyarok. Napvilágot látott az eNET e-kiskereskedelmi kutatása a 2013. évről. Várakozásokon felül 2013-ban is várakozásokon felül teljesített a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom miután elérte a 217 milliárd forintos összforgalmat. Ezzel az eredménnyel tovább növelte arányát a teljes hazai kiskereskedelemben, így már annak 3,1%-át teszi ki. Az online piactereken bonyolított B2C értékesítés további 10 milliárd forinttal növelte a forgalmat. A legnagyobb volumenben értékesített termékkategóriák között voltak a számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, a lakásfelszerelési termékek, a játékok/ajándékok, valamint ezekhez sorakoztak fel a dinamikus növekedésnek köszönhetően a ruházati termékek is. A korábbi várakozásokat meghaladó forgalmi adatok részben az új, nagy szereplők kiváló teljesítményének köszönhetők (Tesco, Media Markt, eMAG), részben pedig a már piacon lévő nagy cégek dinamikus bővülésének. Továbbra sem akad kihívója a készpénznek Habár arányaiban némileg veszített pozíciójából az utánvétes fizetés, de ezzel együtt 2013-ban is megőrizte a hegemóniáját. A korábbi évekhez képest azonban többen választották személyes átvétel esetén a bankkártyás fizetést. Ugyan még mindig marginális a szerepe, de önmagához képest mindenképpen jelentős növekedést ért el a hazai közvetítőkön keresztül lebonyolított fizetés.Az összes vásárlást tekintve az átlagos kosárméret 7800 Ft volt, ami 300 Ft-os növekedés a 2012-es évhez képest. A személyes átvételt favorizálják a magyarok A vásárlások értékét tekintve arányaiban a futárszolgálattal történő kiszállítás a legnépszerűbb, ugyanakkor évről évre nő a személyes átvétel aránya, történjen az akár boltban, akár valamilyen átvételi ponton. Ez természetesen összefügg azzal, hogy ez a három leggyakrabban elérhető szállítási mód a hazai online áruházak körében. Mobil platformokon a figyelem A hazai webáruházak közül is egyre többen optimalizálják mobil eszközökre a weboldalukat vagy fejlesztetnek mobilalkalmazást. Fokozódik a mobil platform súlya akár az onnan érkező látogatók számát akár a vásárlók számát vagy éppen a forgalmat figyelembe véve. Az online kiskereskedelmi piac egészét nézve egy év alatt másfélszeresére nőtt a webáruházaknál a mobil platformról érkező látogatók aránya (8,5%). A vásárlók számánál ez az arány valamivel kevesebb (4,3%). A teljes online forgalomnak pedig már közel 5%-a bonyolódott mobil platformról. Külföldről is vásárolunk Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2014 májusában végzett átfogó online lakossági kutatást az internetes vásárlási szokásokról, beleértve a külföldi webáruházakból való vásárlást is. A Magyarországról indított külföldi oldalakról történő vásárlások adatai szintén a kiskereskedelmi forgalomba tartoznak, csak nem derülnek ki a hazai webáruházak adataiból és a KSH statisztikákban sem láthatók. Ezért kiemelten fontos, hogy a lakosság megkérdezésével képet kapjunk a vásárlói körről. Négyből közel három 18 év feletti rendszeres internetező vásárolt az elmúlt egy évben az internetről, közülük pedig 37% külföldről is vett valamilyen terméket. A külföldi webáruházak különösen vonzóak lehetnek olyan áruk esetében, amelyeket itthon nem lehet beszerezni. Többek között a szórakoztató elektronikai eszközök és a ruházati termékek iránt kiemelkedő az érdeklődés. eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. A webáruházi felmérést az eNET 2014. március-április során készítette, az összes magyarországi webáruház körében. A kutatásokban nem szerepelnek az online értékesített szolgáltatások. A lakossági kutatás az eNET online lakossági panelén készült 2014 májusában 1.218 fő megkérdezésével (18 évesnél idősebb gyakori internetezők). Webáruház: Interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi vállalkozás: magyar nyelvű honlapon, termékek online módon történő megrendelését és kosaras értékesítését végző cégek köre.
Internet: nem tudunk élni nélküled!
Újabb és újabb generációk felnövekedésével egyre szélesebb lesz azok tábora, akik életét a technológiai vívmányok határozzák meg. A digitális életmód révén erős kötődés alakul ki bennük az internethez, a mobiltelefonhoz vagy éppen a televízióhoz – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely a digitális életmóddal és a technológiához való kötöttséggel foglalkozik. Digitális bennszülöttek Az olyan új infokommunikációs lehetőségek, mint a mobiltelefon vagy éppen az internet merőben más környezetet teremtenek a ma felnövő és szocializálódó ifjúság számára a korábbi generációkhoz képest. A fiatalok beleszülettek abba a digitális közegbe, amelyeket ezek az új technológiák meghatároznak. Ők a digitális bennszülöttek, akik lépést tartanak a technológia fejlődésével és ezek a vívmányok már beépültek a mindennapi életükbe. Teljesen természetes számukra, hogy egyes élethelyzetekben ezekhez forduljanak segítségért. Velük ellentétben az idősebb generációk tagjai későbbi életszakaszban találkoztak az új technológiákkal, így azok használata sokkal nagyobb kihívást jelent nekik, mint fiatalabb társaiknak és kevésbé alakul ki náluk kötődés az eszközök iránt. Élet a technikai vívmányok nélkül Az eNET 2014 februárjában végzett kutatást a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében a digitális életmódról, melyben többek között megvizsgálta, hogy mik azok az eszközök, amelyekről a legnehezebb lenne lemondani. A legerősebb kötődés az internet iránt mutatkozott, a rendszeresen internetező felnőttek közel fele (47%) nem tudna élni anélkül. Rangsorban utána a mobiltelefon következik, amitől szintén nagyon nehezen válnának meg, 36% pedig nem is tudja elképzelni az életét a mobilja nélkül. A televízió szintén meghatározó szerepet játszik az életünkben, de a felnőtt netezőknek már csak a negyede (26%) mondja azt, hogy nem tudna élni nélküle. Az asztali számítógép a viszonylag előkelőnek számító negyedik helyet érte el a rangsorban megelőzve ezzel az okostelefont, a hordozható számítógépet vagy éppen a táblagépet. Ennek részben az a magyarázata, hogy kevesebben rendelkeznek az utóbbi eszközökkel, így értelemszerűen szorosabb kötődés is kevesebbeknél alakulhatott ki. Az internethez és a televízióhoz való kötöttséget jól szemléleti, hogy a rendszeresen internetező felnőttek mennyi időt töltenek egy nap ezekkel a tevékenységekkel saját bevallásuk szerint. Ugyan hétköznapokon 34% csak legfeljebb két órát tölt aktívan interneten, hétvégén azonban megnő azok aránya, akik hosszabb időt töltenek ilyen elfoglaltsággal. A tévénézés esetén a hétvége hatása még erőteljesebben megmutatkozik, komoly eltolódás érzékelhető a hosszabb ideig tévézők javára. Miközben hétköznap a többség (54%) maximum két órát néz tévét, addig hétvégén ugyanez csak 34%-ra igaz, ezzel együtt pedig közel duplázódik azok aránya, akik akár 5-6 órát is eltöltenek tévénézéssel (9%-ról 19%-ra nő). A mindennapi életünk internettel való összefonódását jól jelzi, hogy számtalan tevékenységet részben vagy szinte teljes egészében online végzünk. Az információkeresés, a levelezés, a hírek olvasása, az útvonaltervezés és az időjárás-előrejelzés megtekintése azok a tevékenységek, amelyeket a rendszeresen internetező felnőttek már inkább csak online, mintsem offline végeznek. Ezek mellett nagy számban megtalálhatók azok a feladatok, amiket mondhatni fele-fele arányban online és offline is intéznek. Ilyen például a bankolás, ügyintézés, utazás foglalása vagy éppen a zenehallgatás. Akadnak azonban olyan tevékenységek is, melyek inkább megmaradtak az offline közegben, mint például a rádióhallgatás, ételrendelés vagy a társkeresés. Tévénézés szinte kizárólag televízión A televízió azon technikai vívmányok egyike, amelytől a legnehezebben tudnának megválni a rendszeresen internetező felnőttek. A tévénézési szokások viszonylag konzervatívnak tekinthetők abból a szempontból, hogy ugyan számos eszközön lenne lehetőség tévéadást nézni, azonban ezeket csak kevesen használják ki. Míg a többség (65%) kizárólag televízión nézi a tévéadást, addig a számítógépen való tévénézéssel már csak 4%, okostelefonon és táblagépen való tévénézéssel pedig csak 2-2% esetében találkozhatunk. Az internethez való hozzáférés alapvető emberi jog? Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2014. februári kutatásában sor került az internettel kapcsolatos attitűd állítások vizsgálatára is. A rendszeresen internetezők 57%-a teljesen egyetértett azzal, hogy az internet segít naprakésznek lenni, 50% pedig azzal, hogy könnyebbé teszi az életet. Mindezek után nem meglepő módon 40% teljesen egyetértett azzal, hogy az internethez való hozzáférésnek alapvető emberi jognak kellene lennie. A fenti három állítás volt az, amellyel a leginkább azonosulni tudtak a rendszeresen internetező felnőttek, továbbá harmaduk részben az internet azon képességével is egyetértett, hogy az segít megszüntetni a társadalmi egyenlőtlenségeket. A digitalizáció a jövő? A ma születő és felnövő generáció körében a digitalizáció terjedése garantált. Miközben nő azok száma, akik már beleszületnek a digitális közegbe és ezáltal kerülnek a technológiai fejlődés bűvöletébe, addig nem szabad megfeledkezni az idősebb korosztályokról sem. A digitális életmód ugyanis nem pusztán generációs kérdés, a lehetőség mindenki előtt adott, hogy csatlakozzon ahhoz és ezáltal megnyíljon előtte egy új, eddig ismeretlen világ számtalan lehetőséggel. eNET – Telekom
