Új kor hajnala a tévénézésben

2014. 06. 11.

Az internet fejlődése, az okoseszközök elterjedése új korszakot nyit a televíziózás történetében, forradalmasítja a televíziózást és megváltoztatja a tévénézésről alkotott gondolatainkat. Már hazánkban is megkezdte terjedését a többképernyőn egyidőben történő tartalomfogyasztás, és a HD minőségű sugárzás is egyre többek számára lesz elérhető. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása ez alkalommal a tévénézési szokásokkal foglalkozik.

Így nézünk tévét

Az eNET 2014 áprilisában végzett kutatást a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében, amelyből kiderül, hogy a rendszeresen internetező felnőtt lakosság négyötöde esetében (79%) a tévénézés már jellemzően nem kizárólagosan végzett cselekvés, hanem csak egy a további, párhuzamosan végzett tevékenységek közül.

A legtöbbek által tévénézés közben említett egyéb elfoglaltság (27%) a laptopon való internetezés volt, a második helyen pedig az asztali számítógépen való internetezés (24%). Az olyan háztartási munkák, mint a vasalás, főzés vagy éppen a takarítás is gyakran kerültek említésre (a nők jóval nagyobb arányban nevezték meg ezeket, mint a férfiak). Az okostelefonon és tableten való internetezés is megjelent már a párhuzamos tevékenységek között, bár alacsonyabb elterjedtségük miatt egyelőre még kevesebben említették őket (16% és 6%). A netezők esetében tehát a tévének meg kell küzdenie a figyelemért a több képernyő között.

A tablet az új televízió?

A többképernyős (multiscreen) tévénézés új trendként jelenik meg, ahol a hagyományos tévékészüléken való tévézés mellett – részben helyett – más eszközökön, köztük például táblagépeken, számítógépeken vagy okostelefonokon valósul meg a tartalomfogyasztás. A 2014 áprilisában végzett eNET kutatás eredményei alapján, minden ötödik 18 év feletti internetező rendelkezik tablettel és közülük 17% használja az eszközt élő tévéműsor megtekintésére is akár alkalmazáson, akár weben keresztül. Hozzájuk képest valamivel magasabb, 23% azok hányada, akik korábbi tévéműsort néznek meg táblagépükön. A legnagyobb arányú mozgóképes tartalomfogyasztás a videónézés során merül fel, mivel ez a rendszeresen internetező és tablettel rendelkező felnőtt lakosság 71%-ánál mondható el.

A 2014. áprilisi, eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. által végzett kutatás során a hetente legalább egyszer internetező felnőttek 54%-a jelezte, hogy rendelkezik okostelefonnal. A táblagép tulajdonosokhoz képest náluk a mozgóképes tartalomfogyasztás valamelyest mérsékeltebb, ami vélhetően a képernyőméret adta korlátokból adódik. Alkalmazások segítségével és weben keresztül tekinti meg az élő tévéadást az okostelefonnal rendelkező felnőtt internetezők 11%-a, ennél kicsivel többen (16%) pedig korábbi tévéműsort nézik ezen keresztül. A táblagépen való mozgóképes tartalomfogyasztáshoz hasonlóan itt is a videónézésnél mutatkozik a legmagasabb arány (65%).

A multiscreen tévézés tehát a hazai internetező, tévénéző közönség körében is elkezdte térhódítását és az okoseszközök elterjedésével ez a trend a jövőben várhatóan tovább fog erősödni. Az okostelefonnal vagy tablettel rendelkezők több mint kétharmada ugyanis már most is rendszeresen fogyaszt videó tartalmat a készülékén, ami akár képes lehet kiváltani a hagyományos televíziózást is.

Képminőség a csúcson?

A televízió szolgáltatások fejlesztésénél évtizedek óta tartó trend a képminőség fokozatos és folyamatos javítása a televízió-gyártók, műsorszórók és csatornák részéről. A televízió szolgáltatás tulajdonságainak fontossági sorrendjében a HD minőség a középmezőnyben végzett, de a rendszeresen internetező felnőttek 62%-a inkább fontosnak gondolta ezt a jellemzőt. Ugyanakkor a többségnél ez nem határozza meg sem a vásárlási szándékot, sem pedig az előfizetési igényeket, mivel egyrészt 69%-uk jelezte, hogy csak a HD minőség miatt nem venne új tévékészüléket, másrészt 64%-uk előfizetést sem váltana emiatt.

Miközben a rendszeresen internetezők közel fele (49%) szokott HD minőségben tévét nézni, addig 39%-ra ez nem jellemző. Mindezek mellett 12% azok aránya, akik nem is tudtak választ adni erre a kérdésre. A nagyobb felbontásban tévézők között a többségnél (85%) a műsorválasztás során nem döntő tényező, hogy milyen a képminőség.

Tévézés igény szerint

A 2014. áprilisi online kutatásban az eNET megvizsgálta a video-on-demand (VoD) szolgáltatás elterjedtségét is. Ugyan a többség (64%) saját bevallása szerint nem rendelkezik ilyennel, de közel minden ötödik előfizetésnél már előfordul ilyen funkció. A VoD szolgáltatással rendelkezők több, mint fele (55%) veszi igénybe ezt a lehetőséget, harmaduk legfeljebb havi gyakorisággal használja azt.

A hagyományosnak mondható tévénézés mellett fokozatosan nő a videónézés szerepe a korábban leírtaknak megfelelően az olyan okoseszközökön, mint például az okostelefon és a tablet, jelenleg ez a legjellemzőbb mozgóképes tartalomfogyasztási forma. Az interneten számos online videónézésre alkalmas oldallal lehet találkozni, a kutatás során az eNET megvizsgálta, hogy itthon melyeket és milyen gyakorisággal használnak. A legnépszerűbbnek egyértelműen a YouTube bizonyult, a rendszeresen internetezők 97%-a jelezte, hogy valamilyen rendszerességgel meg szokta látogatni ezt az oldalt. A második helyre 49%-kal az Indavideo került, amelyet 40%-os említési aránnyal a Videa követ. Gyakoriságot tekintve is magasan a YouTube van az élen, miután minden negyedik válaszadó napi rendszerességgel, 57% pedig hetente többször is néz ezen keresztül videókat. Az Indavideo esetében ez az arány rendre mindössze 1% és 7%.

Tévében nincs hiány

Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. kutatásából kiderül, hogy hazánkban meglehetősen magas a televíziós ellátottság. Mindössze a kutatásban részt vevők 2%-a nem rendelkezik tévével, miközben 40% háztartásában már két készüléket is találhatunk.

A közelmúltban megjelent okostelevíziók (smart TV-k) elterjedtsége természetesen még elmarad a hagyományos televíziókéhoz képest – csupán a válaszadók ötödének otthonában van ilyen eszköz. Arányuk azonban várhatóan emelkedni fog: minden negyedik tévével rendelkező válaszadó jelezte, hogy a rövid távú tervei között szerepel smart TV vásárlása. A közelgő foci-VB-t saját bevallásuk szerint a válaszadók 45%-a fogja követni, közülük pedig közel minden tizedik ember tervezi új készülék vásárlását kimondottan a világbajnokság miatt.

Az okostelevíziók az extra funkciók révén felülmúlják a hagyományos készülékek kínálta lehetőségeket és a tévéműsor megtekintése mellett további felhasználói élményt nyújtanak. Az eNET kutatásából kiderül, hogy négy emberből mindössze egy (23%) használja kizárólag tévénézésre a smart TV-t, a többiek ezen túlmenően más célból is bekapcsolják azt. A legtöbben (45%) más eszközökön lévő saját médiatartalmak (képek, videók stb.) megtekintését említették egyéb felhasználási módként. Valamivel kevesebben (38%) videónézésre, 36% pedig interneten való böngészésre is szokta használni az okostelevíziót. Habár nem minden tulajdonos használja ki a smart TV-k lehetőségeit, egyre többek számára a tévézés már nem csak az éppen sugárzott adás megnézését jelenti.

Tanuljuk meg a jövő új kifejezéseit: multiscreen tartalamfogyasztás, smart TV, HD, video on-demand

Az okoseszközök megjelenésével új korszak kezdődött, ami a jövőben átalakíthatja a tévénézési szokásokat. A multiscreen, azaz az audiovizuális tartalmak több eszközön, több képernyőn (tableten, okostelefonon, televízión) történő egyidejű követése már hazánkban is megkezdte terjedését. Az elkövetkezendő években a háztartásokban a „régi” készülékeket fokozatosan váltják fel a minőségibb és sokrétűbb szórakozást nyújtó okostelevíziók. Ezzel párhuzamosan a HD minőségű sugárzás is egyre többek számára lesz elérhető. A video-on-demand szolgáltatás előfizetői bázisának növelésében a felhasználók árérzékenysége miatt pedig kulcskérdés lesz, hogy a szolgáltatók milyen konstrukciókkal tudnak majd előállni. Végül, a videónézés az internetezők körében már tömegesen elterjedt és valós alternatívája a hagyományos televíziózásnak.

eNET – Telekom