Scheidler Balázs kapta a HTE Fekete László-díjat

A nemzetközileg is elismert innováció alkotója által fejlesztett szoftvert a NASA is használja

2022. 11. 18.

Múlt héten rendezte meg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) az Infokom 2022-t Kecskeméten, ahol ünnepélyes keretek között immár harmadik alkalommal adták át a HTE Fekete László-díjat a legkiválóbb újítónak. A többkörös zsűrizés után végül csak egy nyertes kaphatta meg az impozáns szakmai elismerést és az 1 000 000 Ft-os jutalmat.

 

A rekordszámú pályázatok közül Scheidler Balázs IT szakember bizonyult a legjobbnak − Balázs sokszínű munkásságát és jelenlegi tevékenységét valójában igen nehéz egy szóval leírni. Egyébként ez a díj az eNET közreműködésével jött létre anno 2020-ban, s azóta is büszkén és aktívan támogatja azt a budapesti tanácsadó cég.

 

Kihívás és kreáció, avagy „Ember az innováció mögött

 

Az elismerés központi üzenete: „Ember az innováció mögött”. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) díját minden esetben olyasvalaki nyerheti el, akinek személyisége és célja méltóképp beleillik abba a képbe, amit a szervezők Fekete László emlékére és tiszteletére hoztak létre.

 

Az értékelési szempontok középpontjában nem az innováció tárgya, hanem annak alanya, az ember, az innovátor áll” – emelte ki Maradi István, a pályázatokat elbíráló zsűri vezetője. „Scheidler Balázs számos innovációval ajándékozta már meg a szakmát, hatalmas eredményeket érve el. Nekünk, értékelőknek is óriási élmény volt vele beszélgetni és megtapasztalni előremutató hozzáállását a műszaki innovációkhoz” – árulta el Maradi.

 

Fekete László emlékét és munkásságát a HTE díja őrzi az újabb generációk számára, és a díjazottak listáján immár három tehetség szerepel. Nagy Gergőt (EvoAid) és Soós Gábort (Magyar Telekom) idén Scheidler Balázs követte: „Hatalmas megtiszteltetés a HTE Fekete László-díj! Ez a legszemélyesebb elismerés, hiszen ott van mögötte az emberi történet. Személyes találkozóra a névadóval sajnos soha nem nyílt alkalmunk, de bízom benne, hogy munkásságommal meg tudok felelni az ideának” – nyilatkozta a díj átvételekor Balázs.

 

Balázs munkássága, amellyel az értékelő bizottságot megnyerte, az 1998-ban létrehozott, mára nemzetközileg elismertté vált syslog-ng piacra segítéséhez kapcsolódik, amely egyben a Balabit sikertörténet alapjait jelentette: az anno a veszprémi kollégiumból indult kiberbiztonsági nagyágyút 5 évvel ezelőtt felvásárolta az amerikai kiberbiztonsági óriás, a One Identity. A szoftverrel többek között az Airbus, az Amazon Kindle és az amerikai űrügynökség, a NASA dolgozik. Scheidler ma már projekttanácsadóként, illetve startup befektetőként és mentorként munkálkodik, immáron „Az év innovátora″ címet is viselve.

 

De Balázs nemcsak szakmailag bizonyított, hanem emberileg is kiemelkedő gesztust tett: „Szeretnék Neked külön köszönetet mondani azért a nemes gesztusért, amit tettél a díjjal járó pénzjutalom felajánlása kapcsán. A díj a szakmai munkásságodat értékeli, a felajánlásod viszont a Te szerénységedet, emberiességedet mutatta meg. A HTE-ben, mint szakmai egyesületben ez a két „szellemiség” az, ami több mint 70 éve összetartja a közösségünket” – fogalmazott köszönő levelében Kis Gergely Ph.D., a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület alelnöke, egyben az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. partnere.

 

Gratulálunk Balázsnak a szakmai elismerésért!

 

A cikk szerzője: Vass Dorka

Képek forrása: Digital Hungary, LinkedIn